Itt a tavasz

Selymes fényű lágy szellő

Madár csicsergésű bárány felhő.

Langyos, lágy, sima, ölelő

Kedvesen simogat, mint egy szerető.

Melenget a tavasz, s a tél emlék csupán,

S a hideg után lassan jön a tavasz talán,

Élvezném is minden pillanatát, ízét zamatát,

ha nem kínozna megfázás, vírus nátha már.

Bent fekszem, gyógyszert szedek, teát iszok,

s két köhögés között levegőért kapkodok.

Kinyitom az ablakot, hátha elillan a nátha,

de csak a fuldoklás jön, mi a vállam rázza.

Selymes fényű lágy szellő

Szobámba azért lassan bejő

Madárcsicsergés, hallom hívó szavad,

Langyos szellő, érzem hatalmad.

Igaz gyógyír egy valami lenne,

ha két karod szorosan átölelne.

Hát siess haza kedves, mert tavaszra vágyom

S éltető csókodra, mi betegségemre orvosságom!

Hangok, árnyak, várlak.

Elnézem a percet ahogy lassan órát perget,

ahogy unottan vánszorog, 

szinte már ácsorog.

Hallgatom a szelet, ahogy esőt kerget,

ahogy csendesen kopogva, 

zenét varázsol ablakomba'.

A gyertya halovány fénye árnyat vet a sötétbe'

s az éjszaka sűrű komor bársonya

lassan hull szememre.

Vánszorog...

tudom.

Kopog....

még hallom.

Sötét van...

érzem.

Hiányzol...

"vérzem".

Este

Mikor fáradtan barangolsz messze mindentől,

s nincs veled senki,csak a teremtő.

Mikor alig bírod emelni a lábad,

mikor gondok húzzák mindkét vállad.

Mikor arra vágysz csak, hogy haza érj,

s lepihenve betakarjon a sötét éj,

akkor látod meg az ablakban a kis fényt,

épp csak pislákol, de azért ég!

Ablak mögött kicsiny konyha, az asztalon étel,

bent a szobában vetett ágy, alig fér el.

Szűk folyosón asszonyka toporog,

alig várja, hogy végre bekopogj.

Nyílik az ajtó, csattannak a csókok,

heves ölelések, aprócska bókok,

„Hiányoztál!”-szól egyszerre a két száj,

S máris elillan a bú és semmi sem fáj.

Lassan kihuny a kis konyha szeme,

kint már sötét van, aludni illene.

De a szívek nem csendesülnek,

inkább egy ritmusra vernek...

Velem vagy

Velem vagy, érzem tested melegét,

(a nap se melegít így)

Érzem szíved lüktetését,

(az anyaföld nem lüktet így)

S ha nem vagy velem akkor is

Velem vagy, hallom hangod.

(csak a szél susogott)

vele vagy, vidít arcod

(csak az árnyék játszott)

hát

várom, hogy átölelj,

(mint tenger a szigetet)

hogy szavamban magadra lelj

(mint tavaszt a kikelet)

Várom, hogy velem légy,

(mint az alma és az ága)

Várom, hogy karodba végy

(mint kisgyermeket az álma)

Velem vagy, mindig, s örökké,

(ahogy a csillag a végtelen égé)

Velem vagy örökkön örökké.

(ahogy a szárnyaló sas az égé)

Ébredés

Még alig ébredtem fel...tán álmodom, hogy velem vagy?
Oly hihetetlen, hogy már télen sem fagy.

Hogy vártam, hogy így legyen,
Hogy minden nap fogd két kezem,
Hogy halljam hangod, érezzem tested,
Hogy minden nap érezzem lelked...

Még alig ébredtem fel...de már jól tudom,
Az életet csak veled akarom.

Hogy minden este válladon aludjak el,
Hogy minden reggel csókodra keljek fel.
Hogy a boldogságtól megszédüljön fejem,
Hogy míg élek te légy velem!

A szerelem

Ha este úgy fekszel le, hogy egyedül ér vágyad

ha reggel úgy ébredsz, hogy hideg az ágyad

ha álmod nyugtalan, mert nem tudod mi van vele,

ha állandóan hiányzik érintése, két keze...

Ha csak utána epekedsz folyton folyvást,

ha csak vele lennél, nem is akarsz mást,

ha hiányzik sóhaja, lehelete ajkadról,

ha úgy érzed valamit ott hagytál magadból...

Ha minden percben fáj, hiányzik szava,

ha hiányzik lénye, mosolya, arca,

ha torkodban dobog szíved, ha felé tartasz

ha meghalsz kicsit, ha búcsút mondasz...

Tél

Téli reggel

A derengő fényben köd fedi a tájat,

s a porcukros fák alatt téged várlak

Majd megfagyok, süvít a szél,

De míg felém tartasz, enyhül a tél

Téli délután

Egy fáradt napsugár kél útjára

Ablakunk jégvirágját beragyogja

Kéz a kézben ülünk, nézzük egymást

Jó így veled, nem is várok mást

Téli este

Ropog a tűz, forró tea illatoz,

S míg kint hull a hó, odavonsz magadhoz

Jég uralja a várost, ma van a leghidegebb

De míg átölelsz, szívem nem fagy meg!