Hűvös homályban

Néha jó, ha körül vesz a csend,

ha nem hallik semmi sem, s bent

a szívem lassan ver,

s ütemére az óra felel.

Jó kicsit a félhomályban.

Jó bele bújni a hűvös magányba'

De mily érdekes az ember!

Ha megkapta mit kért, már nem kell!

Nem kell a magány, nem kell a csend.

Ez nem való nekem, ez nem a rend!

S mint kint a hó alatt az őszi avar,

én is megfagyok hamar.

Nem tehetek mást, várok az enyhülésre,

mit csókod hoz el egy  varázsütésre.

S ha itt leszel, többé nem engedlek el!

Legyen egyedül az, ki a sötétre örömmel felel!

Ölelj át!

Ne mondj semmit, 

csak ölelj át!

Szótlanul, mint apa a kisfiát!

Ölelj, s el ne eressz soha többé!

Ez örök pillanat, nem válhat köddé!

Ne szólj, 

csak tarts karodban!

Szuszogj bele arcomba nyugodtan!

Ringass, kedvesem, ringass engem!

Kezedbe fűzöm két kezem.

A szó nem mindig mérvadó,

néha túl sok és pazarló.

Elég csak az, hogy érezzem karod oltalmát,

hogy átéljem a szerelem hatalmát.

Ötödik évfordulónkra

Hideg volt, s fújt a szél.

pedig már nem is volt tél.

Március volt, annak is első napja

S ennek már öt éve, épp ma.

Hideg volt, tombolt a vihar egész nap,

Nem működik a telefon, tán jelet sem kap?

"Nem hív...miért nem hív? Nem is jön már?"

Aztán szólt a telefon, s elindultam, hisz Ő vár.

Emlékszel? te kerestél, én meg csak néztem 

hol vagyok?

Emlékszel? hogy vártál rám, 

s én mentem a szél szárnyán

eléd lebbentem?

Teáztunk, oly jó meleg volt minden cseppje.

Csokit is kaptam tőled, amit megettem este.

Kikísértél a buszhoz, nem adtam puszit neked,

De azért szorosan fogtam a kezed!

Aztán elváltunk, elvitt a busz délre,

te meg épp hazaértél éjfélre.

Teltek a napok, múltak a hetek,

s fordultak az elektronikus levelek.

Kétségek gyötörtek, mi lesz velünk?

Kibontakozik-e bimbózó szerelmünk?

Lesz-e folytatás, vagy a tán megöl minket?

De küzdöttünk érte, hát legyőztünk mindent!

Eltelt néhány év, s te velem vagy,

S már jöhet szél, akkor sem fagy!

Szeretlek!

S jó, hogy velem vagy kedves,

hisz szép az élet, ami csak veled lett teljes!

Itt a tavasz

Selymes fényű lágy szellő

Madár csicsergésű bárány felhő.

Langyos, lágy, sima, ölelő

Kedvesen simogat, mint egy szerető.

Melenget a tavasz, s a tél emlék csupán,

S a hideg után lassan jön a tavasz talán,

Élvezném is minden pillanatát, ízét zamatát,

ha nem kínozna megfázás, vírus nátha már.

Bent fekszem, gyógyszert szedek, teát iszok,

s két köhögés között levegőért kapkodok.

Kinyitom az ablakot, hátha elillan a nátha,

de csak a fuldoklás jön, mi a vállam rázza.

Selymes fényű lágy szellő

Szobámba azért lassan bejő

Madárcsicsergés, hallom hívó szavad,

Langyos szellő, érzem hatalmad.

Igaz gyógyír egy valami lenne,

ha két karod szorosan átölelne.

Hát siess haza kedves, mert tavaszra vágyom

S éltető csókodra, mi betegségemre orvosságom!

Hangok, árnyak, várlak.

Elnézem a percet ahogy lassan órát perget,

ahogy unottan vánszorog, 

szinte már ácsorog.

Hallgatom a szelet, ahogy esőt kerget,

ahogy csendesen kopogva, 

zenét varázsol ablakomba'.

A gyertya halovány fénye árnyat vet a sötétbe'

s az éjszaka sűrű komor bársonya

lassan hull szememre.

Vánszorog...

tudom.

Kopog....

még hallom.

Sötét van...

érzem.

Hiányzol...

"vérzem".

Este

Mikor fáradtan barangolsz messze mindentől,

s nincs veled senki,csak a teremtő.

Mikor alig bírod emelni a lábad,

mikor gondok húzzák mindkét vállad.

Mikor arra vágysz csak, hogy haza érj,

s lepihenve betakarjon a sötét éj,

akkor látod meg az ablakban a kis fényt,

épp csak pislákol, de azért ég!

Ablak mögött kicsiny konyha, az asztalon étel,

bent a szobában vetett ágy, alig fér el.

Szűk folyosón asszonyka toporog,

alig várja, hogy végre bekopogj.

Nyílik az ajtó, csattannak a csókok,

heves ölelések, aprócska bókok,

„Hiányoztál!”-szól egyszerre a két száj,

S máris elillan a bú és semmi sem fáj.

Lassan kihuny a kis konyha szeme,

kint már sötét van, aludni illene.

De a szívek nem csendesülnek,

inkább egy ritmusra vernek...

Velem vagy

Velem vagy, érzem tested melegét,

(a nap se melegít így)

Érzem szíved lüktetését,

(az anyaföld nem lüktet így)

S ha nem vagy velem akkor is

Velem vagy, hallom hangod.

(csak a szél susogott)

vele vagy, vidít arcod

(csak az árnyék játszott)

hát

várom, hogy átölelj,

(mint tenger a szigetet)

hogy szavamban magadra lelj

(mint tavaszt a kikelet)

Várom, hogy velem légy,

(mint az alma és az ága)

Várom, hogy karodba végy

(mint kisgyermeket az álma)

Velem vagy, mindig, s örökké,

(ahogy a csillag a végtelen égé)

Velem vagy örökkön örökké.

(ahogy a szárnyaló sas az égé)