Mikor fáradtan barangolsz messze mindentől,
s nincs veled senki,csak a teremtő.
Mikor alig bírod emelni a lábad,
mikor gondok húzzák mindkét vállad.
Mikor arra vágysz csak, hogy haza érj,
s lepihenve betakarjon a sötét éj,
akkor látod meg az ablakban a kis fényt,
épp csak pislákol, de azért ég!
Ablak mögött kicsiny konyha, az asztalon étel,
bent a szobában vetett ágy, alig fér el.
Szűk folyosón asszonyka toporog,
alig várja, hogy végre bekopogj.
Nyílik az ajtó, csattannak a csókok,
heves ölelések, aprócska bókok,
„Hiányoztál!”-szól egyszerre a két száj,
S máris elillan a bú és semmi sem fáj.
Lassan kihuny a kis konyha szeme,
kint már sötét van, aludni illene.
De a szívek nem csendesülnek,
inkább egy ritmusra vernek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése