Egy sóhaj

Egy sóhaj tör ki belőem,

szinte tépi szívem...
Ez a nap is fáj,
mert érzem a hiányt,
mit akkor ütöttél belém,
mikor utolsó pillantásod küldted felém.

Utánad kiáltanék, de nem tudok...
torkomra fagytak a hangok.

Csak állok,
könnyeim jéggé dermedtek,
s lassan koppanva a betonra estek...

Egy sóhaj tör ki belőlem,
alig bírom tartani remegő kezem.
Bárcsak éreznéd mi zajlik bennem,
bárcsak tudnád, mily fontos vagy nekem!

Átkarol a hideg...
Bőröm szurkálja egy rideg kéz.
Körülölel a nehéz sötétség...

Várok rád...

Velem vagy

Este mikor lefekszek,
szorosan átölellek.
Mert reggel velem ébredsz,
Hisz benned vagyok, engem féltesz.

Ha messze is vagy tőlem,
ha csak ritkán hallasz felőlem, tudom, gondolsz rám...
S szerelmünk így él igazán.

Mindig velem vagy...
a szélben,
a vízben,
egy kósza érintésben.
Egyetlen percre se távolodsz el tőlem...

Reggel mikor felkelek,
melletted ébredek.
Mert álmomban is velem voltál,
becézgettél,
átkaroltál.

Szeretnék, Szeretném...

Szeretnék este a parton,
egy rozoga festetlen padon,
a naplementét nézni veled,
s fázósan dideregve fogni kezed.

Szeretnék öledbe ülve,
karom nyakadba fűzve hozzád bújni...
Csendesen hallgatni, ahogy szíved ver,
s ahogy az enyém, rá felel...

Szeretném szavakba önteni mit érzek akkor,
mikor tőlem elbúcsúzol...
Mikor utolsó csókod adod nekem...
mikor elengeded remegő kezem ...

Szeretném, ha arcom arcodhoz érne.
S elcsukló hangod arra kérne,
legyek én az, kivel megöregszel,
s aki mellé minden este lefekszel...

...

Nézlek...

Nézlek...

A távolból megidézlek...

láthatatlan festékkel a falra festem arcod,

s ha csak odapillantok...

látlak,

s hallom hangod.

Felidézlek...

Milyen volt újjaid tenyerembe véve,

két kezed derekamra téve,

átölelni,

hozzád bújni,

s mindent örökre neked adni.

Megigézlek...

Minden éjjel, újra s újra...

Örökké beléd bújva,

hisz veled,

benned élek.
Mikor mélyen szívembe nézek.

Emlékszem...

Emlékszem,

ahogy lágy selyemként símogat kezed...

...ahogy szenvedéllyel teli ajkad kényeztet engemet...

Emlékszem

minden elsuttogott mohó követelőző szóra...

...ahogy elszállt az a néhány csodás óra.

Emlékszem,

ahogy átölelve szemembe néztél...

...ahogy éhesen csókokat kértél.

Emlékszem,

mikor a naplementét néztük...

...ahogy remegve egymást, ölelésre kértük.

Emlékszem,

ahogy elmentél, s azt mondtad, szeretsz...

...ahogy azt súgtad fülembe, soha el nem feledsz...

...hogy lesz még ölelés, lesz még napsugár...

...s hogy lehet tél, nekünk akkor is itt a nyár...

Bárányfelhő

Ha azt,

mit most gondolok,

mint kósza bárányfelhőt neked adhatnám,

de jó lenne,

mert elférne tenyeredbe...

...s általa engem tartanál kezedbe.

Vihar vagyok

Ha valahányszor, mikor rád gondolok,

egy esőcsepp hullana kezedre,

Már felhőszakadástól áznál-fáznál,

S tested-lelked reszketve remegne...

S ha felhővé duzzadhatna álmom,

villámokat szórna minden titkos gondolatom...

...mert vihar vagyok!

melyet nem tart vissza, se völgy, se kanyon.

Áttör mindent, ha hozzád siet,

felülmúl erőm minden képzeletet.

Tudom, senki nem szereti a vihart,

a zúgó szelet,

de elég, ha engem egy valaki szeret...

...mert ha rám gondolsz,

szelídülök,

és bárányfelhőként válladra ülök,

S ott tanyázok, amíg csak kéred,

Amíg Kedves jónak véled...

Mikor...

Mikor egyedül vagyok,s csak az óra ketyeg
mikor a hangtalan csendben egy béka brekeg,
Mikor szótlan bólogatnak a fák
s hajlanak ágaik mint a nád.

Mikor a hold csiklandozza az eget,
s mikor nem lehetek veled...
Mikor éjjel nem pisszen semmi,
mikor a szótlanságba beledudál valaki,

Mikor csöpög az eső, lágyan koppan
s egy szív magányosan dobban...
mikor átölelnél, de nem vagyok veled,
mikor hiába keres két kezed...

Akkor gondolj rám!