Oldalak

2014. december 2., kedd

Egyedül


Hosszú volt a nap, csak vánszorgott, 
Lassan, húzta a perceket, mint sánta a falábát.
Nem kapcsolok lámpást, ha arcod nem láthatom,
minek szórja hiába világát? 
Csukott pillám alatt, úgyis érzem, tested minden apró vonalát.

Az éj sötétje lopakodva vesz körül,
mint fojtogató bársonylepel rám ül.
Nincs fény, csak mély sötét, és karcos téli szél.
S én fuldokolva sötétbe bújva arra várok,
hogy suttogásod halljam helyette.

Hosszú nap után, hosszú éjszaka.
Égő fájó álmatlan kínzó minden szava.
Kegyetlen hajnal, könnyben úszó rideg reggel.
Csak a magány az, ki ilyenkor felkel.

Nincsenek megjegyzések: